Ez a zenekar - amelynek vezetője, Koltay Gergely maga írta a megzenésített miatyánk dallamát - nem egy egyházi együttes, hanem a magyar folk-rock zenekarok zászlóshajója. A huszonkilenc éves Kormorán, amelynek zenei és szövegvilágában fokozatosan teljesedett ki az az értékrend és hitvallás, amelyet Isten, a haza és embertársaink szeretete jellemez, kiindulópontjaként a magyar népzenét és népköltészetet, a Bartók és Kodály szellemében feltárt tiszta forrást választotta. A népzenét a lehető legtermészetesebb módon olvasztja össze korunk egyik meghatározó zenei stílusával, a rockzenével, amely az utóbbi évtizedek első számú nemzetközi zenei "összekötő nyelve". A Kormorán összhangba hozza az ősi hagyományt és a modern tömegkultúrát, a népi-nemzeti arcélt a világ minden táján érthető megszólalással. A megalakuláskor szinte megelőzték a korukat, mintegy előfutáraként az utóbbi években oly divatossá váló "világzene" műfajának.

A zenekar a hosszú évek során számos tagcserén ment keresztül, az alapítókat ma már csak a zeneszerző-szövegíró Koltay Gergely képviseli, aki egyben a fúvós hangszerek mestere is. A hangzásnak éppen ő adja meg az egyedi karaktert: a tárogató hangja - a szintén elmaradhatatlan hegedűszó mellett - már az első hallásra "beazonosítja" muzsikájukat. A mai felállás ugyanakkor máris hosszú életűnek mondható, hiszen a kilenctagú zenekar tagjai az ezredforduló óta együtt játszanak, töretlen hittel és lelkesedéssel. Nagyon egymásra találtak, népszerűségük évről évre nő. Ki ne ismerné például a Honfoglalás című film gyönyörű betétdalát, a "Kell még egy szó"-t?

A Kormorán három évtized alatt megteremtette és kiteljesítette saját eszmei világát, amelyet a hazaszeretet, a nemzeti hagyományok tisztelete, minden magyar együvé tartozásának megélése, a hit, remény és szeretet megvallása jellemez. Mindezt mélyen emberien, a magunk esendőségét, szenvedélyeit és szenvedéseit, küzdelmeit, tévedéseit és hétköznapi örömeit is magába foglalva. Zenéjük híven tükrözi a fenti érzés- és gondolatvilágot. Dalaik hol megrendítően szép líraisággal, hol vérpezsdítő dinamizmussal, hol katartikus drámaisággal szólalnak meg, minden esetben végsőkig fokozva az érzelmi átélhetőséget. Muzsikájukban szerves egységként olvadnak össze a népzenei és a rockos elemek, amit az egyenként is kiváló zenészek színes és ötletgazdag hangszereléssel jelenítenek meg, a legmagasabb szinten ötvözve játékukban a profizmust és a felszabadult örömöt. A szívek mélyére hatoló dallamokat és szövegeket három lenyűgöző hangú szólóénekes tolmácsolja, a rock műfajában külön-külön és kórusban is a vokális lehetőségek csúcsait ostromolva.

Az ezredfordulón újjászületett Kormorán fáklyaként világít az elcsüggedt lelkeknek. Koncertjeik és kiadványaik a korábbiaknál is hitvallóbbak lettek, gyógyírt nyújtva régi és új sebeinkre. A ránk zúduló globális tömegkultúra áradatára fittyet hányva, a fogyasztásközpontú, közösségellenes és értéktagadó korszellemmel dacolva a szívekben teremti meg a magyar nemzeti egység, az összetartozás, a szeretet erejének tudatát és érzését. A Kormorán a művészet eszközeivel és erejével hozta létre azt a közös hitvallást, amely alapja és kovásza lehet egy új lendületet kapó nemzeti ébredésnek. Dalaikkal egy másik korba repülhetünk, egy régen elmúlt és talán egyszer még eljövendő Aranykorba... Egy olyan korba, ahol nemzet és hit, kereszténység és magyarság, az isteni és az emberi igazságok, a szeretet örök parancsa egymással harmóniában hatják át mindennapjainkat.